Mikor?

Mit?

Hol?

Program típusok: Hagyományőrzés

Középkori falu – Ipolydamásdon

Ipolydamásd határában, a várdomb és az Ipoly folyó között 2020 júliusában megnyílott egy középkori falu és állatsimogató, ahol egy órás, vidám hangulatú idegenvezetés segítségével ismerkedhetnek meg az érdeklődők egy középkori falu mindennapjaival. A bemutató során a látogatók hallhatnak boszorkányokról és kuruzslókról, kezükbe foghatnak középkori fegyvereket és mintegy hatvan állatot is megtekinthetnek. forrás:facebook.com/vaconline, foto:Rajnai Produkció

Hagyományaink vendégségben 2020 Határtalan nemzetiségek

2020. szeptember 5. 9.00 – 17.00 A Tájházigazgatóság idei programján a látogatók megismerkedhetnek a nemzetiségi tájházakkal és a hozzájuk kapcsolódó közösségekkel, táncegyüttesekkel, dalkörökkel. A Muharay Elemér Népművészeti Szövetség képviselői közös éneklésre és táncra hívják a Skanzenbe érkezőket. Bemutatják a magyarországi nemzetiségekre jellemző viseleteket, melyet a látogatók magukra ölthetnek, valamint tűvel, fával, fonallal és más egyéb kellékekkel kipróbálhatják kézügyességüket. A szakmai program keretében viseletbemutatót és kamarakiállítást láthathank…

Read the full article

Emlékhelyek Napja 2020 – Esztergom – Várhegy és Viziváros

AZ EMLÉKHELYRŐL: Esztergomot Géza fejedelem tette székhelyévé. Itt született fia, I. (Szent) István, akit ugyanitt koronáztak királlyá, és aki e helyen alapította meg az első érsekséget, amely máig a Magyar Katolikus Egyház központja. A tatárjárásig királyi székhely maradt, az érseki udvar azonban később is Magyarország egyik meghatározó szellemi és művészeti központja volt. A török háborúk…

Read the full article

Emlékhelyek Napja 2020 – Visegrád

AZ EMLÉKHELYRŐL: Visegrádot Károly Róbert tette meg székhelyéül 1323-ban. Itt tartották 1335-ben a híres királytalálkozót a magyar, a lengyel és a cseh uralkodó részvételével. A visegrádi palotát Mátyás király Európa-szerte ismert reneszánsz művészeti központtá tette. A „visegrádi országok” kifejezés a rendszerváltás utáni magyar diplomácia kulcsfogalmává vált. PROGRAMOK: A Pilisi Parkerdő Zrt. Visegrádon, az élő középkor…

Read the full article

Emlékhelyek Napja 2020 – Vác Hétkápolna, Honvédemlékmű

AZ EMLÉKHELYRŐL: A Hétkápolna zarándokhely mellett 1868-ban közadakozásból állították fel az első honvédemlékművet Degré Alajos javaslatára, az 1849-es váci csaták emlékére. A kezdeményezést anyagilag is támogató Kossuth Lajos szerint a tavaszi hadjárat áprilisi váci csatája „amint egyik legdicsőbbike, ugy strategiailag egyik legfontosabbika volt egész szabadságharcunknak”. PROGRAMOK: 15:00 A Váci Huszár és Nemzetőr Bandérium 1848−49-es fegyvernemi…

Read the full article

Pallagi Hagyományőrző Napok -KÓSPALLAG

Kóspallag Község Önkormányzata szervezésében Program PÉNTEK – 2020. AUGUSZTUS 21. 10:00 – 14:00 Nyitott porta, találkozás a Tájházas Csapattal 14:00 Gombatúra14:00 Sártól a vályogházig – játékos gyerekfoglalkozás16:00 Gyógynövénytúra16:00 Sártól a vályogházig – játékos gyerekfoglalkozás19:00 Suhaj zenekar koncertje, gyerektáncház21: 00 Zajnal együttes 14 órától napközben: lovaskocsizás, kézműves foglalkozások és bemutatók, vályogtégla készítés, vásár helyi termelői –…

Read the full article

Impresszum