A település története

„Határa mindennel megáldatott; rétje, legelője sok; földei első osztálybéliek”– írja 1851-ben Fényes Elek, a Magyar Tudományos Akadémia tagja Geográfiai szótárában Vámos–Mikoláról.
Budapesttől mintegy 90 km-re, a Börzsöny hegység és az Ipoly közé, a folyó árvíztől kevésbé veszélyeztetett magaslatára települt község belterülete és határa régóta lakott hely. A víz, a termelésre alkalmas föld és a hegység, erdő közelsége évezredek óta biztosította a megélhetés feltételeit. A falu határában ismert 34, egészen az őskorig visszanyúló régészeti lelőhely leletei is arról vallanak, hogy az Ipoly melletti ártéri dombokon és a Börzsöny lankáin szívesen telepedtek meg az emberek. Ezek közül említésre méltó az Istvánmajorban talált szkíta kori temető, ahol az1960-as évek elején csontvázas és hamvasztásos temetkezési rítusú, 48 kora vaskori és 8 avar sírt tártak fel a régészek.
  Tárgyi emlékek, okleveles említések, dűlőnevek és a környékbeli szájhagyomány alapján valószínűleg öt középkori település: Mikola, Orzsány, Kürt, Novák és Pusztafalu feküdt a helység jelenlegi területén, határában. Ezek közül a késő középkort csupán Vámosmikola élte túl.
   Az 1300-ban villa Mikula, 1304-ben Mycholcht néven említett falu Hont vármegyéhez tartozott. Az idősek körében a múlt században még élő szájhagyomány szerint a község egy Mikola nevű vámszedőről kapta nevét, aki a vámot az Ipoly révénél, a Pásztót Mikolával összekötő út mentén szedte. Az eredetmonda másik változata úgy tudja, hogy a közeli Salgóvár Mikola nevű ura szedte az Ipoly mentén a vámot.
A földrajzi nevek etimológiai szótárában Kiss Lajos is hasonlóképpen magyarázza a helynév eredetét: az összetett szóból álló földrajzi név előtagja a település vámos helyzetére utal, míg az utótag Mikola a Miklós név szláv változata.
Környékünkön ma már csak Vámosmikola földrajzi neve utal arra, hogy a település egykor vámos, vámszedő helyként uralkodói kiváltságot élvezett. Ennek alapján válhatott a 2007-ben alakult Vámos Települések Szövetsége immár nemzetközivé szélesedett, 20 települést tömörítő szervezetének tagjává.
A vámmal kapcsolatban több okleveles említésben szerepel településünk. Legkorábbi iratban az áll, hogy Novák mester mikolai vámszedője 1358-ban Vesszős mester jobbágyát Pásztóra menet jogtalanul megtámadta, bántalmazta. 1388-ban viszont Szécsényi Frank és Simon a régi szokástól eltérően nem Mikolán szedették a vámot, hanem önkényesen a Garam és az Ipoly között. Zsigmond király felszólítja őket, hogy a vámot a hagyománynak megfelelően, Mikolán szedjék. 1419-ből a vám akkori birtokosa, Salgói Miklós jogtalan vámszedéséről értesülhetünk, s uralkodói utasítással kellett felszólítani őt visszaéléseinek megszüntetésére. A börzsönyi Salgóvár utolsó ura elég hírhedt alakja lehetett az Ipoly-vidéknek. 1419-ben amiatt is panaszt tesznek ellene, mert Börzsöny lakosait Perőcsény, Pásztó és Mikola vásáraira, saját jobbágyait pedig a börzsönyibe nem engedte. A vásártartás – ami szintén középkori kiváltságnak számított – ugyancsak érdekeket sérthetett.

   A település rangját vámos- és vásárhely volta mellett középkori egyházashely szerepe is jelzi. A pápai tizedjegyzékből tudjuk, hogy 1332-ben Miklós nevű plébánosa(Nycolaus sacerdos) ½ márka jövedelme után 3 garas pápai tizedet fizetett, és Szent Lőrinc volt a templom védőszentje.
   Oklevelek több középkori birtokosának nevét megőrizték. A XV. század elején Orzsánnyal és Perőcsénnyel együtt Salgóvárhoz tartozott. Később a kincstári tulajdonba került Mikolát 1437-ben Zsigmond király Lévai Cseh Péter erdélyi vajdának zálogosította el. Mintegy 250 éven keresztül a lévai vár mindenkori birtokosa volt egyben településünk földesura. Rövid ideig tulajdonosa Dobó István, aki 1552. évi hősies egri helytállásáért királyi adománybirtokként kapta meg a lévai várat és annak uradalmát.
   A török hódoltság korában az Ipoly völgye is a sok megpróbáltatást, kettős adóztatást kiállt területek közé tartozott. 1552 és 1593 között a hódoltság része, majd a királyi Magyarország peremvidékeként szenvedte a török portyákat és a fosztogató idegen hadakat. 1663 és 1685 között ismét török uralom alá került, és Buda visszavételét megelőző évben szabadult fel.
   A viszontagságos évtizedekben is folyamatosan lakott volt az 1463-tól egyre inkább Vámosmikola néven emlegetett település. A helység lakottságát a folyamatosan élő családneveken túl magyar és török összeírások igazolják. Az esztergomi szandzsák 1570. évi összeírása szerint Vámos-Nikola faluban 40 ház, ugyanennyi családfő, 33 férfi családtag és 3 szóga, összesen 76 férfi lakos él. A falu 9110 akcse adót fizet. Az összeírás két egykerekű malmot is említ. A török uralom megszűntével rövidesen a község birtokosa is változott: a XVII. század végén a lévai vár több közeli falvával együtt Mikola is a herceg Esterházy család tulajdonába került.
   A Börzsöny vidékén a XVI-XVII. században elterjedtek a lutheri és kálvini reformáció tanai. Vámosmikolán a református vallás eresztett gyökeret, a Thököly Imre vezette felkelés idején a községnek már református lelkésze volt. 1700-ban fellángoltak az ellentétek a reformátusok és a katolikusok között a templomhasználat miatt. Balassa Ádám prépost bezáratta a mikolai református templomot, ugyanakkor a helység lakói a katolikus iskolamestert elkergették, és az oltárt két alkalommal is kidobták a templomból. A Rákóczi-szabadságharc idején megtartott szécsényi országgyűlés a „mikulyai” reformátusok kezén hagyta a templomot. Két prédikátor neve maradt fenn: 1712-1714 között Tornóci István, utána Dési István volt az anyaegyház lelkésze. Utóbbinak 1740-ben el kellett menekülnie a községből. Erre az időre a falu lakosai között a katolikusok kerültek többségbe, melynek lehetséges oka 1735-ben Turóc és Nyitra megyékből történt német lakosok betelepítése. 1745-ben templomukat is visszakapták a katolikusok.
   Erről a templomról egy 1750 körüli településrajz és az egyházmegyei vizitációk jegyzőkönyvei alapján alkothatunk képet. A jelenlegi Szent János tér közelében állhatott a középkori építésű templomocska, körülötte temető. Torony nélküli román stílusú, boltozatos apszissal és sík hajómennyezettel ellátott épület volt. Amikor a katolikus lakosság visszanyerte, már szűknek bizonyult.
   A mostani római katolikus templom építtetője a község kegyura, herceg Esterházy Pál Antal. Az 1813. évi főesperesi látogatás feljegyzése szerint 1752-ben épült. A templombelső terében látható diadalív feliratának római számértékű betűiből is az 1752. év olvasható ki. Védőszentje Szent Mária Magdolna. Egyhajós, homlokzati tornyos, keletelt barokk templom, befedett kriptával, négy haranggal. A hagyomány szerint a kriptában Esterházy Erzsébet hercegnő nyugszik. A templomnak három oltára van, mindhárom a felépítés idejéből származik. A főoltár Szent Mária Magdolna tiszteletére épült, az oltárkép Friedrich Bernard alkotása. A szentségtartó ajtaján értékes, bronzszínű domborműves fafaragás az emmauszi tanítványok jelenetét ábrázolja. A fehérre festett szószék felett a Jó Pásztor nagy méretű faszobra látható. A vörösmárvány keresztelőkút XVIII. századi. A templom történetének szomorú eseménye az 1895. évi tűzvész, melynek következtében a zsindelytető elégett, a tűz hevétől a harangok megolvadtak és lezuhantak. A templombelső felújítására 1976-78 között, külső renoválására a tetőszerkezet javításával és újra fedésével együtt 1996-ban került sor.
   Vámosmikola katolikus egyháza 1787-ig Nagybörzsöny leányegyháza volt, 1810-ben plébániai jogú egyházzá vált. A plébánia épülete 1797-ben épült. Első plébánosa, Egyházy Ádám 48 éven keresztül teljesített szolgálatot a községben. Az utókor nagy érdemének tartja, hogy a német ajkú hitközséget magyarrá tette. A köz-ség XIX. századi híres szülötte Cselka Nándor (1834-1897) címzetes püspök, Budapest székesfőváros érseki helytartója, a budapesti papnevelő intézet rektora.
   1958 szeptemberétől négy és fél esztendeig a mikolai plébánia volt kényszertartózkodási helye dr. Endrey Mihály püspöknek, az Esztergomi főegyházmegye vezetőjének, későbbi váci püspöknek.
   A vámosmikolai refomátus gyülekezet lelkipásztorának elveszítése után az ipolypásztói református egyházközség leányegyháza volt 1920-ig, majd 1920-1938 között Perőcsény filiája. 1938-1945 között ismét Ipolypásztóhoz, míg 1945-től folyamatosan a perőcsényi református egyházhoz tartozik. Századunk elejétől református iskola is működött Vámosmikolán. Az épület egyben a gyülekezet imaháza is volt. Ennek helyén épült 1982 és 1990 között a település arculatába jól illeszkedő kistemplom, melyet 1990. augusztus 12-én dr. Tóth Károly püspök szentelt fel. Az úrvacsoraosztáshoz használt tárgyak közül igen régi egy címeres ónkanna és egy címeres ónkehely.
   Vámosmikola műemléki jellegű épületei, szobrai és egyéb műalkotásai zömében a magyar barokk fénykorából, a XVIII. századból származnak. Az Esterházy család e század második felében építtette fel a jelenlegi Esterházy–Huszár-kastély földszintes, barokk stílusú kúriáját.
   A vámosmikolai uradalom 1875-ben került a Baráthi Huszár család birtokába. 1914 és 1921 között a hitbizomány tulajdonosa, Huszár Tibor emeletes épületszárnnyal bővíttette ki a régi udvarházat. A család egyik tagjának, Bélának kicsapongó, költekező életviteléről őrizte meg a szájhagyomány azt az esetet, hogy egy főúri bálon apját túllicitálva 100 forintos bankóval gyújtotta meg cigarettáját. A család tagjaira, persze, nem ez a magatartás volt jellemző. A kastély utolsó gazdája, Huszár Károly a második világháború idején még a nemzeti ellenállási mozgalomban is részt vett. Kapcsolatba került a Börzsönybe Budapestről települt Görgey antifasiszta zászlóaljjal, és annak tagjaival valamint helyi nemzetőrökkel fontos információkat juttatott el az 57. német páncélos hadtest terveiről a szovjet hadseregnek. Tevékenységét 1995-től a kastély kőfalán elhelyezett emléktábla őrzi, míg a Görgey zászlóalj tagjainak Illés Gyula szobrászművész alkotása állít mementót. Ugyancsak a művész készítette el az első és második világháborúban elesett, hősi halált halt vámosmikolaiak emlékművét.
   1939 és 1944 között Vámosmikolán talált ideiglenes otthonra többszáz lengyel menekült. A község lakói hamar befogadták, megszerették őket. A tábor az évek múltával egyre inkább a menekültek között levő zsidók elhelyezésére szolgált. Az 1944-es német megszállás után egy részük koncentrációs táborba került, az itt maradottak többsége viszont magyarok segítőkészsége folytán, főleg az utolsó táborparancsoknak köszönhetően, szerencsésen megmenekült a Németországba való evakuálástól.
   A XIX. század közepétől a helység lakói között is növekvő számban éltek zsidók. Számuk egy 1921-ből fennmaradt összeírás szerint 265 fő. Külön temetőjük volt, zsinagógát is építettek, mely 1947-ig állt fenn. A helyi zsidó lakosságot 1944-ben az ipolysági gyűjtőhelyre deportálták. A háború után a borzalmakat túlélők közül sem igen kerültek vissza a községbe.
   A Rákosi-rendszer diktatúrája, terrorja és a szovjet megszállás ellen kibontakozó 1956-os forradalom és szabadságharc alatt Budapesten a 19 éves vámosmikolai Dombóvári János egyetemista mártírhalált halt. A véres események Vámosmikolát elkerülték, mely részben Huszár Károly óvatosságra intésének, és Olexa József, a helyi nemzeti bizottság elnöke higgadtságának, józanságának köszönhető. A Kádár-rendszer utóbbi, köztiszteletben álló mikolai lakos érdemét mégsem méltányolta, inkább számos társával együtt meghurcolta.
   Községünk a trianoni és a párizsi nagyhatalmi döntések következtében határ menti településsé vált. Magyarország megcsonkításának feledésbe menésétől óvja a jámbor szemlélőt a községben 2009-ben létesített kopjafás emlékhely.
   Vámosmikola az Ipoly alsó folyásvidékének rangos települése volt az utóbbi két évszázadban. Három ízben is járási székhely: először az 1848-49-es szabadságharc bukásától a kiegyezést követő átszervezésig, majd 1908 és 1939 között, végül 1945 és 1950 között. Az 1970-es és 1980-as években Tésa és Perőcsény községekkel együtt alkotott közös tanácsot, melynek székhely községe volt. Jelenleg körjegyzőségi státusza van. 1994-ben Budai Tibor grafikusművész terve alapján készült el a település címeres zászlaja. A fehér alapszínű, téglalap alakú zászló geometriai középpontjában található címer álló háromszögű pajzsban négyelt osztás, középen térdeplő, kezében könyvet tartó angyallal. A mezők színe sakktábla mintában piros és kék. A község mezőgazdasági jellegét régi pecsétje alapján a címerben az érett búzakalász és az eke szimbolizálja. Vámosmikola folyója, az Ipoly a bal alsó mezőben jelenik meg.
Környékünk, s falunk természeti adottságai elsősorban a gabonafélék és a bogyósgyümölcsök: málna, ribizli valamint az alma termesztésének kedveznek. A múlt század közepéig jelentős volt állattenyésztése is: a tejelő- és hízómarhatartás, sertéshizlalás, a század végén a nyúltenyésztés. A bogyósgyümölcsök termesztése manapság leáldozóban van, a szarvasmarha-tartás szinte teljesen megszűnt, általában saját szükségletre maradt meg a sertés- és baromfinevelés.
Községünket 2011 végén 1600-an lakták.

Az összeállítást dr. Koczó József helytörténész készítette

forrás: vamosmikola.hu