Mikor?

Mit?

Hol?

Nagymaros – Hegyes-tető kis kör túra

Bakancsos

Nagymaros
Nyitvatartás

Minden nap nyitva


Nagymaros
Bármikor látogatható
Hétfő:
Kedd:
Szerda:
Csütörtök:
Péntek:
Szombat:
Vasárnap:

Túránk a Nagymaros-Visegrád vasúti megállótól indul. Az első része nem jelzett turistaúton halad, hanem a Nagymarosi Gesztenyés Tanösvényt követi, annak jelzéseire hagyatkozva, amely dizájnjában eredeti ugyan, de közben gyakran elbizonytalanodhatunk, hogy mégis merre vezet tovább.  

Utunkat végigkíséri a Dunakanyar látványa, a visegrádi vár, a legváratlanabb helyeken elénk táruló panoráma.

A túra második része, immár túl az első nagy és nem egy meredek szakaszon, a Köves-mezőnél éri el az Országos Kéktúrát, amelynek mentén a továbbiakban haladunk egészen vissza Nagymarosig.

Sétánk tulajdonképpeni célja az 1938–39-ben épült, bástyát formázó Julianus barát-torony.

A tetejéről nem teljes a körpanoráma, mert a Szent Mihály-hegy kitakarja a Dömösi-szorost, de ez csak még érdekesebbé teszi, hogy keletre és nyugatra is csak egy Duna-ív látszik.

Innen az út folyamatosan lejt eleinte a gerincen, majd tovább a Templom-völgyben, melynek vége a nagymarosi Diófa utca. Ezen végighaladva érjük el a vasúti megállót.

A szerző tippje:

  • Az Országos Kéktúráról kitérővel érhető el a ZT-vel jelzett tanösvényen a Büdös-tó.
  • A Szent Mihály-nyeregtől a  jelzésen lehet eljutni a Remete-barlanghoz.

forrás:www.termeszetjaro.hu

További látnivalók

Dunakanyar Falatozó – Nagymaros
Gasztro
MEGNÉZEM!
Zsengélő Café – Verőce
Gasztro
MEGNÉZEM!
KóborMacska Fogadó – Verőce
szállás
MEGNÉZEM!
MUTASD AZ
ÖSSZES LÁTNIVALÓT!
Impresszum