Mikor?

Mit?

Hol?

Település: Püspökszilágy

TAVASZINDÍTÓ ZÖLDNAP – Püspökszilágy

Mindenkit várunk szeretettel,De addig is légy türelemmel,Készülj eme vidám napraS gyere velünk a tópartra!  Egy igazán különleges programmal várják az érdeklődőket Püspökszilágyon március 19-én szombaton a sportpályán. Déltől ugyanis vitorlásverseny indul a tavon. A regattát indítja Rétvári Bence a térség országgyűlési képviselője. Délután egy órától ebéddel várják a résztvevőket, majd ezt követően Tordai Sándor polgármester…

Read the full article

Tájház – Püspökszilágy

A püspökszilágyi tájház – az egykori Demény ház – a polgármesteri hivatal szomszédságában található. Tipikus három osztatú apró falusi ház, hol az egykori pitvarba lépünk be. Jobbra található az „eső ház”, azaz a „tiszta szoba”, melyetfalusi élet bútoraival, használati tárgyaival, viseleteivel rendeztek be. A lakószobában a régi népélet fényképei révén ismerkedhetünk meg a helyi hagyományokkal.…

Read the full article

Mária szobor – Püspökszilágy

1995. május 1-je óta áll jelenlegi helyén a Fő út mellett. A szobor alkotója a távoli testvérfalu Kézdialmás P. Kelemen Didák nevét viselő általános iskolájának igazgatója, matematikatanára, a farkaslaki származású Tamás Károlynak. A hársfából faragott szobor az eredetinek kicsinyített mása, aranyozása ahhoz hasonlóképpen Budapesten készült. A szobor beton posztamensen áll, fából faragott baldachin alatt, amelynek…

Read the full article

Impresszum