Mikor?

Mit?

Hol?

Szülőföldem szép határa – PresszóSzínház – Szob

Előadás

A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni 2021. november 19-ig lehet személyesen a művelődési házban vagy a +36704426678 telefonszámon.

Ez az egy órás előadóest arra kínál lehetőséget, hogy csodálatos íróink és költőink segítségével feleleveníthessük és átélhessük mit okozott családjainknak, kultúránknak és gazdaságunknak a ránk erőltetett gyilkos béke. Hajnal, fejvesztett kapkodás, kétségbeesett siránkozás. Felszedelőzködni lóhalálában, csak a ruha, ami az emberen van, meg egy kézitáska a legszükségesebbnek. Otthagyni egy egész életet, ólban az állatot, a földet, a kis vagyont; betegnek az ágyat, gyereknek a játékot, kiverve a mezőre, országútra.
Később, megszokni, hogy az út hamar véget ér, és a mozdony is sikoltva megáll, nem mehet tovább, az új határt már nem lépheti át az utasokkal, hogy meglátogathassák a család ott rekedt másik felét – ahhoz már útlevél kell.


Nekünk ezt jelentette és jelenti Trianon undorító béke üzenete.
Engem – generációm minden tagjával együtt – az iskolában úgy tanítottak, mintha ez a diktátum meg sem történt volna, mintha a határ másik oldalán rekedt társaink, a világban egyedül álló kultúrájukkal odaszülettek volna „kisebbségbe” egy idegen országba. Ami történt nem feledhetjük. Emlékeznünk kell, mert túléltünk ennél nagyobb tragédiákat is és nem tudhatjuk, hogy a folyton változó világ, mikor kínál lehetőséget valamiféle visszarendezésre.

A program a Nemzeti Kulturális alap támogatásával valósul meg.

A rendezvény a hatályos kormányzati védettségi előírások
és intézkedések betartása mellett látogatható.

forrás:https://www.facebook.com/events/1604076323269947/?ref=newsfeed

További programok

2024. 05. 25.
Családi Nap – Deákvár 125
Családos/gyermekes
MEGNÉZEM!
2024. 06. 02.
Dunakeszi Veteránjármű- és Repülőnap
Kiállítás
MEGNÉZEM!
2024. 04. 20.
Gödi Mindkifogtuk Fesztivál – Göd, Feneketlen-tó
Családos/gyermekes
MEGNÉZEM!
MUTASD AZ
ÖSSZES PROGRAMOT!
Impresszum