Mikor?

Mit?

Hol?

MŰVÉSZEST – Berecz Andrással beszélget Bátori Éva – Visegrád

Fesztivál

Idén első alkalommal kerül megrendezésre a Dunakanyar Művészeti Fesztivál. A MAHART PassNave Személyhajózási Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériumának együttműködésében megvalósuló eseménysorozat programjai június és augusztus között minden pénteken, szombaton és vasárnap várják az érdeklődőket. A fesztivál védnökei Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára és Dr. Völner Pál parlamenti államtitkár, egyben a Magyar Hajózási Szövetség elnöke.

A fesztivál sajátossága, hogy a programok a MAHART PassNave Kft. dunakanyari kikötőiben, illetve a Visegrádon állomásozó DUNA EVENT rendezvényközpontban kerülnek megszervezésre, így Visegrádon, a V4-ek városán kívül Nagymaros, Zebegény és Dömös is szerepel a rendezvényhelyszínek között. 

Sokszínű kulturális programmal készülünk a nyárra: művész beszélgetések, zongoraestek és egyéb kisebb formációk koncertjei, borkóstolóval egybekötött verses estek, színi előadások, és zenekari fellépések teszik a festői Dunakanyart még vonzóbb kirándulási és kikapcsolódási célponttá.

A fesztivál programjai között az autósport szerelmesei is találhatnak kedvükre való időtöltést. Szalay Balázs magyar autóversenyző, az Opel Dakar Team pilótája és tulajdonosa bemutató keretében több alkalommal is bepillantást biztosít az autóversenyzés világába.

A három hónapos eseménysort augusztus végén egy négynapos Operafesztivál zárja.

A Dunakanyar, királyaink otthonául szolgált évszázadokon át. Ezen a hétvégén a Dunakanyar a zene királyának, az operának fog otthonául szolgálni. Királyokhoz méltó színvonalú eseménysort tervezünk, melyben a kicsi gyerekektől a klasszikus értelemben vett opera közönségig mindenki talál érdekességet és szórakozást. Többek között dunakanyari hajózással egybekötött, csodás történelmi helyszíneket érintő opera koncertsorozattal, egy vadonatúj színpadra megálmodott Operagálával kedveskedünk a művészetet kedvelőknek. Búcsúztassa velünk és művészeinkkel a 2021-es nyarat.

A fellépők, az időpontok és a helyszínek változtatásának jogát fenntartjuk.

A programról

Mesemondó, énekes, író, népi hagyomány gyűjtő. Ahogyan Ő maga mondja „hajszolt embertársaim örömét keresgélő énekes, mesemondó lettem”.

Teszi ezt itthon, az elszakadt részeken, és a diaspórán. Európában, USA-ban és Kanadában, valamint észt, francia, holland, olasz, egyiptomi közönségnek is.

Joggal nevezhetjük a bartóki „csak tiszta forrásból” nagykövetének, aki elviszi csodás népi költészetünk és zenénk hírét a világ minden csücskébe. Mégis a legfontosabb az a rengeteg előadói est, színházi fellépés, könyv és lemez, amivel számunkra mutatja meg, hogyan is kell a mesélés tudományával értékeinket őrizni, szeretni, megosztani.

Munkásságát számos díjjal, kitüntetéssel méltatták. Többek között a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt, Magyar Örökség díj, 2011-ben pedig Kossuth díj birtokosa lett.

Helyszín

aug. 21. 19:00

Visegrádi Hajóállomás – Duna Event 

MŰVÉSZEST - Berecz Andrással beszélget Bátori Éva

forrás:https://www.dunakanyar-fesztival.hu/

További programok

2024. 05. 11.
Ultra Trail – Nagymaros
Futóverseny
MEGNÉZEM!
2024. 05. 18.
Bakancsos
MEGNÉZEM!
2024. 03. 23.
10. Jótékonysági Nyuszifutás a Dunakorzón
Futóverseny
MEGNÉZEM!
MUTASD AZ
ÖSSZES PROGRAMOT!
Impresszum