Mikor?

Mit?

Hol?

Dunakanyar Művészeti Fesztivál -„Nyári hangulatkoncert Nagymaroson”

Fesztivál

Idén első alkalommal kerül megrendezésre a Dunakanyar Művészeti Fesztivál. A MAHART PassNave Személyhajózási Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériumának együttműködésében megvalósuló eseménysorozat programjai június és augusztus között minden pénteken, szombaton és vasárnap várják az érdeklődőket.

A fesztivál sajátossága, hogy a programok a MAHART PassNave Kft. dunakanyari kikötőiben, illetve a Visegrádon állomásozó DUNA EVENT rendezvényközpontban kerülnek megszervezésre, így Visegrádon, a V4-ek városán kívül Nagymaros, Zebegény és Dömös is szerepel a rendezvényhelyszínek között.

A fellépők, az időpontok és a helyszínek változtatásának jogát fenntartjuk.

A programról

Lachegyi Imre furulyaművész—tanár, a magyar régizenei élet meghatározó alakja

Művészeti vezetője a Sonora Hungarica Consort régizene együttesnek, mely főként kora barokk és barokk műveket játszik blockflöte, csembaló, viola da gamba hangszereken, gyakran énekesek és egyéb hangszeresek közreműködésével, valamint alapítója és vezetője a Sebastian Consortnak, amellyel a középkortól a kortárs zenéig, változatos előadói apparátusokkal valósítja meg művészi elképzeléseit.

Lachegyi Imrét a népzene és improvizatív zene világa is foglalkoztatja; gyakran saját szerzeményeit is megszólaltatja. Saját műveiből áll Visio című műsora is, amelyben zenész gyermekei is közreműködnek — e műsort 2012-ben hanglemezen is kiadta.

Helyszín

júl. 30. 15:30

Nagymaros Hajóállomás

INGYENES PROGRAM

forrás:https://www.dunakanyar-fesztival.hu/

További programok

2024. 05. 25.
Családi Nap – Deákvár 125
Családos/gyermekes
MEGNÉZEM!
2024. 06. 02.
Dunakeszi Veteránjármű- és Repülőnap
Kiállítás
MEGNÉZEM!
2024. 04. 20.
Gödi Mindkifogtuk Fesztivál – Göd, Feneketlen-tó
Családos/gyermekes
MEGNÉZEM!
MUTASD AZ
ÖSSZES PROGRAMOT!
Impresszum