Mikor?

Mit?

Hol?

Csorogj haza Pestre – Verőcéről

Vizes

Csorogj haza Pestre a Dunán egy egész napos felejthetetlen túra keretében. 

Verőcéről indulunk reggel és több sziget, holtág, Duna mellékág megtekintésével ereszkedünk sodrás irányba Pest felé. Útközben lehetőség lesz a sok gyönyörű látnivaló mellett a strandolásra is, illetve több dunaparti vendéglátó hely (étterem, csárda, cukrászda mellett is megállunk, így étlen szomjan se maradunk, ráadásul fagyizni is lesz lehetőség.

Pestre érve a Népszigetnél kötünk ki, és percek alatt otthon lehetsz BKV-val akár…

A túra során biztosítjuk az 1 és 2 személyes óceáni kajakokat, illetve a 3 személyes kanadai túra kenukat, melyek sokkal stabilabbak mint korábbi társaik, melyekkel 10-20-30 évvel ezelőtt sokan evezgettünk már az országban, tehát a vízbe borulás esélye minimális. Emellett adunk evezőt és mentőmellényt is, illetve minden további kötelező felszerelést.
 

Túráinkat képzett, rutinos a környék adottságait ismerő túravezetők kísérik, hogy ne maradjatok le semmi látnivalóról és biztonságban legyetek a nagy Duna vizén végig elkerülve a veszélyesebb részeket.

Nem kell mást hoznod, mint amit enni és inni szeretnél, továbbá időjáráshoz megfelelő öltözetet, a jókedvet és a felejthetetlen élményt mi biztosítjuk!

Regisztrálj, míg van hely!

Túra indulásának időpontja: 2021. július 17., szombat – 09:00

Résztvevők maximális száma

20 fő

Már csak ennyi szabad hely maradt! Még 17 fő

Túra indulásának helyszíne:

Verőce
Árpád út 80.


Részvételi díj / fő: 18 000 Ft.

forrás:http://eveznijo.hu/csorogj-haza-pestre-verocerol-duna-veroce-2021-07-17

További programok

2024. 10. 12.
Börzsöny Ring 2024
Kerékpáros
MEGNÉZEM!
2024. 09. 14.
Nográd Vármegyei Vadász- és Horgásznap & Szécsény Feszt
Fesztivál
MEGNÉZEM!
2024. 09. 14.
HÉTKÁPOLNA KEGYHELY MÁRIA-BÚCSÚJA
Vallási
MEGNÉZEM!
MUTASD AZ
ÖSSZES PROGRAMOT!
Impresszum