Mikor?

Mit?

Hol?

APÁM BANDÁJA – Koncert – Sződliget

Koncert

Az Apám Bandája zenekar Sáfrán Csaba osztálytanító kezdeményezésére 2020-ban jött létre, a Váci Waldorf Iskola az évben induló első osztályának néhány apukájából és tanárából.

A tagok szerteágazó zenei gyökereiből adódott, hogy az ír punk került muzsika-halmazaink metszéspontjába. A stílus gazdag anyagából válogatjuk a számunkra legkedvesebb nótákat, magunk is készítünk feldolgozásokat és saját számokkal is elő-elő rukkolunk alkalmanként.

A kezdeti időszakban jobbára az iskola szülői körének játszottunk, illetve néhány baráti találkozón léptünk fel. Első nyilvános szereplésünkre az I. Regionális Fröccs Fesztiválon került sor, 2021. szeptemberében, Vácon.

A zenekar tagjai:

Sáfrán Csaba (ének, szóló- és ritmusgitár)
Zengő Beáta (ének, hegedű)
Borsós Tibor (ének, ütőhangszerek)
Horváth Endre (ének, dob, banjo, mandolin)
Dr. Molnár Arnold (ritmusgitár)
Pálfai Márton (ének, mandolin, ír síp)
Siku Szabolcs (ének, basszusgitár, szájharmonika)
Terényi Zoltán (ének, dob, tangóharmonika)
Varga Tamás (ének, trombita)


BELÉPŐ: 2500 FT


6 ÉVES KOR ALATT DÍJTALAN.


6 ÉVES KOR FELETT ÉS NYUGDÍJASOKNAK 1500 FT

MEGKÖZELÍTÉS:


Sződligeti Parkszínpad

(Sződliget, Árpád-házi Szent Erzsébet sétány- az Üvegház étterem mellett.) 

forrás:https://www.facebook.com/events/773164880315763/?ref=newsfeed

További programok

2024. 05. 11.
Ultra Trail – Nagymaros
Futóverseny
MEGNÉZEM!
2024. 05. 18.
Bakancsos
MEGNÉZEM!
2024. 03. 23.
10. Jótékonysági Nyuszifutás a Dunakorzón
Futóverseny
MEGNÉZEM!
MUTASD AZ
ÖSSZES PROGRAMOT!
Impresszum