Mikor?

Mit?

Hol?

A folyó gyermekei – kiállítás a Danu Bárban – Nagymaros

Kiállítás

Egyedülálló kiállítás „A folyó gyermekei” témára a Magyar Képzőművészeti Egyetem alkotóitól

Megnyitó: 2022 02. 18. 18:00


Az esemény ingyenes

A folyó egyszerre élet és halál ura, az átállás, a szférák közötti átlépés eszköze. Minden népnek nemzetnek megvan a saját története, hitvilága a “Folyóról”.
Az európai felfogás nagyban alapoz a görög mitológiából ismert alvilági 4 folyó leírásához. Közülük a legismertebb a Sztüx, azaz a ‘gyűlölt’. Az élők és a holtak birodalma közötti határ a folyó, melynek ágai egészen Hádész palotájáig nyúlnak. Elnevezésével ellentétben, nagyon pozitív a megítélése. Az Istenek esküje is az ő nevét idézi, továbbá Akhilleusz az ő vizétől kap sebezhetetlenséget. A mi ős folyónk az Istros/Ister vagyis a Duna. Európa második leghosszabb folyója, mely a Fekete erdő sötét árnyaiból indulva egészen a Fekete tenger mélységéig zubog. Az i.e. 4. századtól kezdve fontos táplálékforrása, kereskedelmi útvonala és védvonala volt az itt élő népeknek. Ma erős szimbólumként fogja össze a térség régióit.

A ‘Folyó gyermekei’ című kiállítás művészei különböző médiumokon keresztül igyekeznek megmutatni ezt a nagyon mély, de sokszor rapszodikus kapcsolatot ember és a “Folyó” között, megidézve saját kötődésüket, gondolataikat és emlékeiket a Dunakanyarhoz.


Kiállító művészek:

BOKOR Dorottya, CZUCZOR Laura, GACSÁLYI Bíborka, KÁLAZI Anna, KÜRTI Madlen Mirjam, MARTINECZ Nóra, SZURKOS Boglárka, THERNESZ Emma

Kurátor: Keszegh Ágnes

A kiállítás ingyenesen megtekinthető a Danu Bár Nagymaros belső tereiben, március 31-ig

forrás: https://www.facebook.com/events/231606589179172

További programok

2024. 05. 25.
Családi Nap – Deákvár 125
Családos/gyermekes
MEGNÉZEM!
2024. 06. 02.
Dunakeszi Veteránjármű- és Repülőnap
Kiállítás
MEGNÉZEM!
2024. 04. 20.
Gödi Mindkifogtuk Fesztivál – Göd, Feneketlen-tó
Családos/gyermekes
MEGNÉZEM!
MUTASD AZ
ÖSSZES PROGRAMOT!
Impresszum