Mikor?

Mit?

Hol?

Váci Evangélikus Templom

Vallási

Vác
Nyitvatartás

Minden nap nyitva


Vác
Bármikor látogatható
Hétfő:
Kedd:
Szerda:
Csütörtök:
Péntek:
Szombat:
Vasárnap:

A váczi ágostai hitvallású evangélikusok templomukat, az egykori Sétatéren – a főteret és a vasútállomást összekötő Sáros utcában – építették fel 1866 és 1868 között. Tervezője: Krempe Edmund budapesti építész, aki romantikus stílusú, egyhajós, boltíves, az evangélikus lelkiséget megjelenítő templomot tervezett, mely Alois Cacciari váczi építőmester gondos munkája révén készült el.

A Váci Evangélikus Templom azért is különleges, mert kialakításakor a tornyot nem fedték be, csak a szürke vas váza áll. Régen a település hívei és az ott élő emberek is nehezen fogadták el a “lyukas tornyot”, kellemetlenségek ellenére a gyülekezet gyűjtött pénzét mindig másra kellett költeniük.
1927-ben Sándy Gyula, építész nem volt hajlandó a torony beborítására, azt nyilatkozta, hogy “úgy jó ahogy van”, ezért sose készült el. Manapság már büszkék a templom egyediségére.
Az oltárkép Török Ede váci festőművész alkotása, a megfeszített Krisztust ábrázolja.

forrás:www.turizmusvac.hu, www.szallas.hu

További látnivalók

Rétes és Édes -Vác
Gasztro
MEGNÉZEM!
Vénduna Cukrászda – Verőce
Gasztro
MEGNÉZEM!
DUNAKANYARI KÖRJÁRAT
Vizes
MEGNÉZEM!
MUTASD AZ
ÖSSZES LÁTNIVALÓT!
Impresszum