Mikor?

Mit?

Hol?

Szentháromság-templom – Vácrátót

Vallási

Vácrátót
Nyitvatartás

Minden nap nyitva


Vácrátót
Bármikor látogatható
Hétfő:
Kedd:
Szerda:
Csütörtök:
Péntek:
Szombat:
Vasárnap:

A templom jellege homlokzati tornyos, egyhajós, eredetében barokk, de teljesen átalakított külső a homlokzatból kilépő középtornyon barokk kapu, és ezen az egyik megújítás 1867-es évszáma.

A torony és templomtest között a nyolcszög három oldalába alkotott toldalék: az egyik oldalon kápolna, a másik oldalon kórusfeljáró számára. Az oldalhomlokzaton 4-4 ablak, a szentély a nyolcszög három oldalával zárul. A templomot 1936-tól 1938-ig kereszthajóval bővítették.

A templom belsejébe lépve lapos mennyezetet, diadalívet látni. Keskenyebb szentély, csak a kórus alatti kápolna ajtókerete barokk még. Egyébként az 1912-es átépítés barokk formáiból teljesen kivetkőztette. Díszes szószéke és öt oltára volt. A karzaton nyolcmutációs orgonát helyeztek el.

A jelenlegi templomot Mágocsi János építette a kastély parkja mellett. Alapkövét 1743-ban tették le. 1745. szeptember 29-én benedikálták. 1760. június 1. én consecrálta Esterházy püspök.

A faluban volt már egy Szent Mihálynak szentelt kápolna a 18. században.

Az 1777. évi összeírás szerint ez a település első temploma a temetővel együtt. A kápolna fenntartásáról gondoskodtak a patrónus földesurak még a 19. században is. Mágocsy József halála után (1803) megszűnt a család kegyúrsága. A templomot a Mágocsy özvegy átadta a részletes leltárral a váci püspöknek, Kámánházy Lászlónak.

A Szentháromságnak szentelt vácrátóti templom alapkövét 1743-ban tették le és 1746-ban készült el. Ekkor a fából épített templom főoltára már állt, ezért sor kerülhetett a megáldására is. Ezután teljes búcsújogot kapott a templom.

A felszentelést 1760-ban végezte Esterházy Károly.

Berendezése a 18. századból való, értékes művészi együttes. Ezüstkelyhe és aranyozott réz monstranciája van szintén a 18. századból.

Örökmécsese ezüst, melyet Prandtner József ötvösmester 1803-ban készített. Ezüst, empire stílusú. A lámpatest középső, széles részén vésett felirat: \” A Szent Háromságnak tiszteletére, Tekéntetes Rátoly Magótsy Joseph Úrnak és az ő hitvesének, tekéntetes Radits Johanna asszonynak Istenes költségével tsináltatott Ao 1803 Die 15 Martii\”. A szöveg szerint a harmadik oldalon beütve Pest város ötvösjegye, N ellenőrző betű, J P mesterjegy.

A tabernákulum barokk, fa, párkányán puttófejek, gyertyatartós angyalkák. Tetején copf, fekete aranyozott levélsorral, fűzérrel díszített kereszt, 18. századi.

Az angyalszobrok fából készültek és a tabernákulum mellett találhatók, barokk stílusúak. A régi tabernákulummal a XVIII. századi vörösmárvány keresztelő kút födele.

A templom mellett található a Mágocsi család által készítetett Szentháromság szobor.

forrás:www.vacratot.vaciegyhazmegye.hu

További látnivalók

Dunakanyar Falatozó – Nagymaros
Gasztro
MEGNÉZEM!
Zsengélő Café – Verőce
Gasztro
MEGNÉZEM!
KóborMacska Fogadó – Verőce
szállás
MEGNÉZEM!
MUTASD AZ
ÖSSZES LÁTNIVALÓT!
Impresszum