Mikor?

Mit?

Hol?

Kálvária – Márianosztra

Vallási

Márianosztra
Nyitvatartás

Minden nap nyitva


Márianosztra
Bármikor látogatható
Hétfő:
Kedd:
Szerda:
Csütörtök:
Péntek:
Szombat:
Vasárnap:

A kálváriautat a pálos szerzetesrend alakította ki, 1759-ben állították fel a 16 stációt és a kereszteket. Mellettük található a Szent Sír-kápolna és a bástyaszerű kálváriakápolna is, amelyek mellől csodás panoráma tárul elénk.

A kálvária kialakítását a nosztrai pálos szerzetesrend szorgalmazta. 1756-ban szentelték meg a kálváriakeresztek helyét, 1759-ben pedig Szluha Gergely és Kopacsek Péter szerzetesek felállították a 16 stációt. Még abban az évben megérkezett az első zarándok a keresztútra, amely később zarándokhellyé vált – ennek hatására 1771-ben a fakereszteket lecserélték mészkőből faragottakra.

Ekkor épült fel a Szent Sír-kápolna is, majd 1777-ben kicsivel fölé építették a kálváriakápolnát, amely mai, bástyaszerű külsejét a 20. században nyerte el.  A kívülről nyolcszög, belülről kerek alaprajzú kápolna fő ékessége a sasvári Piéta szobor másolata.

A kálváriadombon sétálva több mint 250 éves hársfákat láthatunk, amelyeket még a pálos szerzetesek ültettek. Egyiküket a helyiek „Lyukas fának” nevezték el, mivel törzsét már csak a kérge tartja.

A dombtetőre nem csak a barokk szoborcsoport és a kápolna miatt, hanem a panorámáért is érdemes felsétálni: A Börzsöny hullámzó vulkáni formái előterében rálátunk Márianosztra házaira, a kápolna előtt állva pedig éppen a Nagy-Galla szabályos kúpját láthatjuk, míg észak felé a Kopasz-hegy csupasz teteje zárja a horizontot.

forrás:www.termeszetjaro.hu/

További látnivalók

Dunakanyar Falatozó – Nagymaros
Gasztro
MEGNÉZEM!
Zsengélő Café – Verőce
Gasztro
MEGNÉZEM!
KóborMacska Fogadó – Verőce
szállás
MEGNÉZEM!
MUTASD AZ
ÖSSZES LÁTNIVALÓT!
Impresszum