Mikor?

Mit?

Hol?

Édes Otthon Vendégház és Vendéglő – Nagybörzsöny

szállás

Nagybörzsöny
Nyitvatartás

Minden nap nyitva


Nagybörzsöny
Bármikor látogatható
Hétfő:
Kedd:
Szerda:
Csütörtök:
Péntek:
Szombat:
Vasárnap:

Falusias, mégis kifinomult vendéglő és szálláslehetőség a túrázni, vagy éppen kikapcsolódni vágyóknak.

Vendégszobáink kialakításában is fő szempont volt az egyediség és az otthonosság. A valamikor istállóként és terménytárolóként használt épületben 5 darab két személyes szoba került kialakításra. Szobáink mindegyike franciaágyas, 2 mosdóval rendelkező fürdőszobás kialakítású. A szobák hangulatuk és berendezésük szerint kapták nevüket. Úgy gondoltuk, hogy mivel az emberi ízlésvilág igen szerteágazó így legyen választási lehetőség hangulatok és praktikusság szerint. Az apró részletekre is megpróbáltunk figyelni. A szobák díszítését, belső hangulatát saját ötletek alapján, saját készítésű dolgokkal dobtuk fel! Hiszem, hogy a belefektetett energia és szeretet visszatükröződik és örömet tud vele okozni a nálunk megszállt vendégeknek!

Gyermekes családoknak szobáink közül kialakítottunk egy összenyitható variációt mely 4-5 fő részére ad pihenési lehetőséget. Részletekért kérje ajánlatunkat!

2 új szállásunk a kalandra vágyó nomád érzés kedvelőinek jött létre.A Flinstone ház egy rönkfaház jellegű 2 szobás szálláshely rönkbútorokkal, cserépkályhával,nagy terasszal,saját szalonnasütő hellyel. Nagyfüves placc előtte és kerti tó tőle pár méterre,béka kuruttyolással…

A Mongol jurta egy autentikus eredeti mongóliában készített lámaszőr szigeteléssel készült jurta,hatalmas rönk franciaággyal,kiskályhával,rusztikus fürdőszobával,faházas előtérrel.

A teljes kikapcsolódásra vágyó vendégeknek rendelkezésére áll: pihenő tó, napozó ágyak, pihenő fotelek, szalonnasütő hely, tárcsán sütés,bográcsozás, ping-pong, billiárd ,rex, baromfiudvar, házi kedvencek, mini kilátó, fedett parkolási lehetőség. Étkezést igény szerint tudunk biztosítani.

Nagy szeretettel várjuk azokat a vendégeket, akik vidéki nyugalomra és igényes, személyes vendéglátásra vágynak!

„Legyen a házikónk kis időre tiéd, szívedben vidd el otthonunk melegét!”

Édes Otthon Vendéglő

Nyitvatartás:

Március 15-től-június 15-ig: Péntek-Szombat-Vasárnap 10-18

Június 15 – December 1-ig Igénytől és időjárástól függően vendégeink igényeihez igazodunk! Péntek-Szombat-Vasárnap:10-18

December 1-től-Március 15-ig Szombat-Vasárnap 10-17-ig

Édes Otthon Vendégház : Vendégházunk egész évben üzemel!

forrás:nagyborzsony.hu/turizmus/szallashelyek/edes-otthon-vendeghaz/, facebook.com/edesotthonvendeghaz

További látnivalók

Dunakanyar Falatozó – Nagymaros
Gasztro
MEGNÉZEM!
Zsengélő Café – Verőce
Gasztro
MEGNÉZEM!
KóborMacska Fogadó – Verőce
szállás
MEGNÉZEM!
MUTASD AZ
ÖSSZES LÁTNIVALÓT!
Impresszum