Mikor?

Mit?

Hol?

Bányász emlékmű – Kosd

Hagyományőrzés

Kosd
Nyitvatartás

Minden nap nyitva


Kosd
Bármikor látogatható
Hétfő:
Kedd:
Szerda:
Csütörtök:
Péntek:
Szombat:
Vasárnap:

Az egykori kosdi szénbánya bejáratánál emlékmű és kopjafák állnak, amelyeket a szerencsétlenségben elhunyt bányász áldozatok emlékére emeltek.

„1931. szeptember 28-án este 1/2 9 órakor a VI. mező 9. sz. ereszkéjében a 97 és 93 m-es szinten dolgoztak. A két munkahelyet egy 25 m hosszú lejtakna kötötte össze. Ide szállt le a kilenc főből álló munkacsoport. Előbb a robbantást végezték el, majd a fejtéssel a régi, elöntött bányarész felé haladtak. Már vége felé járt a műszak, amikor Dóczi József a 19. csillét küldte fel. Hátuk mögött, a 97 m szintű munkahelyen hatalmas robaj hallatszott. A lámpák kialudtak, ömlött a víz. A három csillés a vezetékbe kapaszkodva menekült meg. Toman Ferenc, ifj. Kovács János, Farkas Jenő, Dóczi István, Nerpl Mihály és Fehér Pál bányászok a nagy erővel munkahelyükre zúduló víztömeg áldozatai lettek.”

A hibás felmérések és a biztonságos védőberendezések nélkül erőltetett többlettermelés miatt bekövetkezett bányaszerencsétlenség után 250 kosdi bányász maradt munka nélkül. A szomorú esemény sokáig élt még a kosdiak emlékezetében.

Idézetek Pataki Zsolt geológus, a szénbánya.blogspot.com szerzőjétől származnak, akinek kutatási területe a kosdi kőszénbánya története.

forrás:www.vaconline.hu

További látnivalók

Dunakanyar Falatozó – Nagymaros
Gasztro
MEGNÉZEM!
Zsengélő Café – Verőce
Gasztro
MEGNÉZEM!
KóborMacska Fogadó – Verőce
szállás
MEGNÉZEM!
MUTASD AZ
ÖSSZES LÁTNIVALÓT!
Impresszum