Mikor?

Mit?

Hol?

Településtörténet

A községet a Vácot Acsával összekötő közúton érhetjük el, a Cserhát hegység délnyugati lábánál fekszik. A határában lévő Koporsó-hegyen avarkori sírokat találtak, a Kishegyen X-XI. századi temetőt tártak fel. Egykori földesura, Corvin János a birtokot – Mátyás király természetes fiaként – adományként kapta. Corvin Jánost Ráskay Balázs követte, majd a Csuda-család vált ki a földesurak sorából azzal, hogy 1595-ben áttért a református hitre. Ez a tény új arculatot adott a településnek, mivel a jobbágyok kötelesek voltak földesuruk hitét követni. A falu a XVIII. század első felében a Vay-család birtoka. Vay Ádám kuruc generális visszatért a katolikus hitre, ezzel ismét változott a falu élete.
Vác felől érkezve a falu elején, kis magaslaton (Rákóczi utca) találjuk a Szűz Mária születése tiszteletére szentelt római katolikus templomot. 1767-ben építette Muslay Gábor. A copf stílusú egyhajós, homlokzat előtti toronnyal épült templomot tíz évvel később fia fejezte be. Az alapító emlékét dombormű és sírfelirat őrzi a hajó bal oldalán. Dunaiszky Lőrinc alkotása 1827-ből.
A templommal szemben áll a három épületből U alakot formáló Muslay-kastély (Rákóczi utca 1.). A főépület és a saroképületek manzárdtetősek, díszítésük copf stílusú. A templom mellett van a Muslay-Toperczer-kúria, amely a XX. század elején épült. A földszinten, a téglalap alaprajzú épületben ma könyvtár működik. A Kishegy nyúlványán található az 1911-ben épült evangélikus templom. A falu Penc felőli végén XIX. század közepéről való, a Muslay-tisztilak (Rákóczi utca 33.) látható.
Évente ismétlődő esemény a falufarsang, a Szent István-emlékünnep és a Kisasszony-napi búcsú. A falu környéke igen alkalmas kirándulóhely, gyalog vagy kerékpárral túrázóknak. A község környezete erdőkben gazdag, nagyvadas terület vendégvadászok fogadására alkalmas.

forrás: rad.hu

Rád

Programok itt

2024. 09. 15.
Nyárzáró Fesztivál – Brandnyúl koncert
Családos/gyermekes
MEGNÉZEM!
2023. 05. 27.
XVIII. RÁDI FALUNAP ÉS MAJÁLIS
Családos/gyermekes
MEGNÉZEM!
2022. 05. 28.
Falunap – Rád
Családos/gyermekes
MEGNÉZEM!
2021. 11. 21.
Túra a Cseke-hegyi kápolnaromhoz – Rád
Bakancsos
MEGNÉZEM!
2021. 09. 19.
„Gyalogol a járás” – Rád
Bakancsos
MEGNÉZEM!

Látnivalók itt

Kisboldogasszony katolikus templom – Rád
Vallási
MEGNÉZEM!

További helységek

Kosd
MEGNÉZEM!
Penc
MEGNÉZEM!
Püspökhatvan
MEGNÉZEM!
MUTASD AZ
ÖSSZES HELYSÉGET!
Impresszum