Mikor?

Mit?

Hol?

Helytörténet

Penc, a Cserhát-hegység lábánál, Pest és Nógrád megye határánál fekszik Pest megyében. Közel a Naszály-hegyhez. A dombos-völgyes vidék mindeddig érintetlen erdői Gödöllőig terjednek. A terület vadászati szempontból jelentős.
A település mezőgazdasági tevékenységre épül, főleg bogyósok termesztésével foglalkoznak. Az egykor mérvadó szőlő termesztését mára legfőképp a málna vette át.
A falu 1368 lelket számlál. Az emberek nagy része a Vác környéki iparlétesítményekben dolgozik. A község dinamikusan fejlődő óvodával és iskolával rendelkezik.
Az alsó és felső tagozat külön épületben található. Mindkettő műemlék. Iskola szerepet 1948-tól kezdődően töltenek be. A kisiskola a Haltenberg-kúriában, a nagyiskola Kozáki-kúriából – az Evva család által kastéllyá felfejlesztett – Evva kastélyban kapott helyet.
A falu múzeuma – amely négy falu helytörténeti emlékeit gyűjti össze – a szintén műemléki védettség alatt álló egykori Osztroluczky-kúriában foglal helyet. Rendkívül gazdag régi kelta és szkíta tárgyi emlékekben, köszönhetően a múzeumot 1952-ben megalapító – az akkori iskolaigazgató, történész, régésznek – Jakus Lajosnak. A múzeumot 50 évig vezette és tárlatát évről évre gyarapította. Neki köszönhető, hogy nem vesztek el a régmúlt és jelenkor emlékei. Személye elismert Petőfi kutató. A múzeum egész évben nyitva tart és látogatóit szeretettel várja!
A falu saját önkormányzattal, és postahivatallal rendelkezik. A település kulturális életét színesíti a Művelődési Ház, mely különböző rendezvényeknek ad otthont. Megemlítendő a község határában lévő Kozmikus Geodéziai Obszervatórium.
A faluban megtalálható Katolikus templom a 14. században épült. Ennél fiatalabbnak tekinthető az 1825-tol 1830-ig épülő Evangélikus templom, míg a Baptista imaház építése 1942-ben kezdődött meg, majd 1984-ben bővült.
Különlegességnek mondható az 1820-ban – egy szőlőültetvényt megkímélő jégeső miatti fogadalomból – épült Mária Magdolna kápolna.
A zegzugos utacskákkal átszőtt erdők, a tiszta levegő, és a dombos táj szépsége, utánozhatatlan élményt nyújt a természetet és nyugalmat kedvelők számára.

forrás: penc.hu

Penc község GPS koordinátái: 47.8027, 19.2493.

Penc

Programok itt

2023. 05. 20.
Őrzöm a lángot gyermek és családi nap Pencen
Családos/gyermekes
MEGNÉZEM!
2022. 03. 12.
Családi Délután – Penc
Családos/gyermekes
MEGNÉZEM!

Látnivalók itt

Téglaházi Szent Mária Magdolna fogadalmi kápolna – Penc
Vallási
MEGNÉZEM!
Urunk színeváltozása-templom – Penc
Vallási
MEGNÉZEM!
Medina Étterem és Pizzéria – Penc
Gasztro
MEGNÉZEM!
Cserháttáj Múzeum – Penc
Hagyományőrzés
MEGNÉZEM!

További helységek

Kosd
MEGNÉZEM!
Püspökhatvan
MEGNÉZEM!
Kismaros
MEGNÉZEM!
MUTASD AZ
ÖSSZES HELYSÉGET!
Impresszum