A település története

A régészeti lelőhelyek tanúsága szerint már az őskőkorban is éltek emberek a település határában. Fő tevékenységük, a vadászat mellett, az itt található, kovapadokról származó, nyersanyagtömbök megformázása, amelyeket saját szükségleteiken kívül cserére is készítettek. A település korát megközelítőleg 28 ezer évesre becsülték, és a Gravetti kultúrához sorolják.
Az újkőkorban, i.e. 6000 körül új népesség váltotta fel a régit, akik ismerték a növénytermesztést és az álattenyésztést is. Állandó településeket alakítottak ki és magas fokon művelték az edénykészítést.
Úgy a rézkorból ( i.e. 4400 – 2800 ), mint a bronzkorból ( i.e. 2800 – 800 ) is maradtak fenn további emlékek, kerámiatöredékek, ékszerek, eszközök és fegyverek.
Bár a vaskorból, amit a szkíták bevándorlásának idejére tehetünk, nem rendelkezünk emlékekkel, de az őket követő kelták ittlétéről ( i.e. 4. század ) már feltárt sírleletek tanúskodnak.
A keltákat a szarmaták váltották fel, akik az 5. századra, a hunok által indított népvándorlás hatására tűntek el.
Az I. évezred második felén itt élt népcsoportokról csak nagyon kevés emlék tanúskodik, de az Árpád-korral kapcsolatban több lelet: cserepek, ékszerek és sírok kerültek felszínre. Feltehetőleg egy nagyobb köznépi temető nyomaira bukkantak a régészek.

Írott források az 1200-as évek első negyedétől kerültek elő ( 1219, 1284 ).
Az első okleveles említés 1462-ben keletkezett. A település névadásának részletei homályosak, ezért ezek és a későbbi források még Kishatvan, Hatvani, Hatwan, Pyspekhatwana megnevezéseket használják.

Bár a lakosság egy részét legyilkolták vagy elhurcolták, míg másik része elmenekült a török uralom ideje alatt, de az írott források tanúsága szerint Püspökhatvan mindvégig lakott terület maradt. Folyamatosan történtek összetűzések a törökök és a végváriak között ezen a vidéken. Ennek hatására a települések néha hosszú időre elnéptelenedtek, majd újra benépesedtek a régi vagy új lakókkal.
Ezekben az időkben ( XVI. – XVII. század ) egyaránt fizettek adót a török földesúrnak és a váci püspöknek is. Mivel az adó nagyságát befolyásolta a település határának nagysága, amit csak a szomszédos települések kárára lehetett megnagyobbítani, ezért ekkor gyakoriak voltak a határperek, amelyek a földesurak és a települések lakói között egyaránt folytak. A török kiűzésekor a település rövid időre elnéptelenedett, mivel a hadak ellátásának terheit a falvaknak kellett viselni.
Később az itt lakók egy része visszatért és betelepítésekkel ( főleg szlovák és német családok révén ) is növekedett a lakosság száma.

Az első templom még a XV. század közepe táján épült, a mostani pedig az 1740-es években. Ez kiegészült egy új szentéllyel és sekrestyével 1866-ban. 1867-ben szentelték fel a mai temetőt. Az első tanító még 1653-ban kezdte meg tevékenységét.
A falunak az 1848/49-es forradalom és szabadsághacban játszott szerepével kapcsolatban nem egyértelműek az utalások. Bár többen teljesítettek katonai szolgálatot, az arányuk mégis elmaradt a környék néhány településéhez képest. Ennek gazdasági, társadalmi, és nemzetiségi körülményei lehettek.
A településen lakó három nemzetiség közül a legnagyobb számú a szlovák lett, amihez folyamatosan alkalmazkodott az itt lakó magyar, majd később a német nemzetiség. A XIX. század második felére a szlovák kultúra vált mérvadóvá, ezt a nyelvet használták a faluban. Erről tanuskodnak a régi dalok, játékok, szokások és az egyes határrészek elnevezései is. A hivatalos nyelv azonban a magyar maradt. 1879-től bevezették a tisztán magyar nyelvű olvasókönyv használatát az addigi kétnyelvű ( szlovák – magyar ) helyett. Az 1881-es népszámlálás adatai szerint a község népessége 1199 fő volt.

A XIX. század második felében és a XX. század elején nagy arányú gazdasági fejlődés ment végbe a faluban. Bevezették a hároméves vetésforgót, ami a takarmányfélék termesztésének megnövekedéséhez vezetett. A jelentőssé váló állattenyésztés következményeként elkezdték trágyázni földjeiket. Ennek hatására megnövekedett a gabona termés, aminek feldolgozása csak cséplőgépekkel volt lehetséges. Ezen változások hatására kialakult a helyi szövetkezeti mozgalom, ami biztos bevételhez juttatta a helyi gazdákat.
Még az 1890-es években a vasútvonal kiépítésekor tárták fel a falu környezetében lévő kőbányákat, amelyek váltakozó eredménnyel az 1950-es évekig működtek.

Az I.világháborúba 200 fő vonult be Püspökhatvanból, így alig maradt férfi a faluban. Ennek hatására a családok nagy része elszegényedett. Püspökhatvan hősi halottainak száma 50 volt, kiknek emlékére szobrot állítottak a fő utcán.

A háborút követő forradalom ideje alatt a falu irányítását a direktórium vette át. Később a képviselő-testület visszavette a hatalmat.
Az 1920-as években a földosztást követően a falu területe a rokoni összefogással beépített telkek miatt nagymértékben megnövekedett. Az 1930-as népszámlálás idején a falu lakossága 1502 fő volt, a házak száma 300.
Ezekben az időkben bontakozott ki az egyesületi élet. Főbb formái a KALOT, a KALÁSZ, a Levente mozgalom és a Szavasmarhatenyésztők Egyesülete.
A két világháború között a gazdaság visszatért a régi kerékvágásba.

A II. világháború gazdasági nehézségek megjelenésével járt, de közvetlen hatását csak 1944 októberében éreztette, amikor a németek megszállták a Galga völgyét. December 7-én a bekerítéssel fenyegetett németek elhagyták a térséget, így a szovjet csapatok nagyobb megrázkódtatások nélkül foglalták el Püspökhatvant. A II. világháborúban és a haláltáborokban meghalt püspökhatvaniak tiszteletére emlékművet állítottak a helyi temetőben.

A világháború után került sor a váci püspökség valamint Tahy István középbirtokos földjeinek szétosztására. Megkezdte működését a Nemzeti Bizottság, aminek a hatáskörébe a falu életének irányítása tartozott. Lassan kezdtek megalakulni a pártok helyi alapszervezetei.
A gazdaság, a világháború következményei miatt, eleinte akadozott, majd fokozatosan javult. Ekkor, 1950 őszén alakult a Szikra Tsz 18 taggal, akik mind újonnan földhöz jutottak voltak. Ezután ki nem mondott termelési verseny alakult ki a tsz és az egyéni parasztok között.
Az 1956-os forradalom ideje alatt említésre érdemlő esemény nem történt.
A forradalom után a felsőbb vezetés hatására megalakult a legjobb gazdák társulásával a Zöldmező Tsz. Mivel a középparasztokat nem fogadták be, ezért ők a Szikra Tsz-be kérték felvételüket sértődésből. Felsőbb nyomásra a két Tsz zavaros körülmények között Újbarázda néven egyesült, a károsnak mondott versengés helyett. Az így keletkező Tsz fejlődésnek indult, később az országos gazdasági versenyben is jó helyezéseket ért el. Segítségével épült az 1960-as években a püspökhatvani orvosi rendelő, az orvosi lakás, a községi ravatalozó és a gázcsere telep.

A hetvenes években előtérbe kerülő centralizálás hatására a környékbeli termelőszövetkezetek ( Acsa, Csővár, Püspökhatvan, Galgagyörk ) Galgavölgye Mgtsz néven egyesültek. A központosítás a Tanácsokra is kiterjedt. 1975-ben megalakult a négy település Nagyközségi Tanácsa. A felsőbb szervek ezután is többször beleszóltak a települések vezetésébe, akaratukat érvényesítve. Püspökhatvanban végzett fejlesztésekről ( iskola, Művelődési Otthon, parókia, utak építése, templom és temető karbantartása ) elmondható, hogy társadalmi munkával a saját községfejlesztési pénzből és törvényes állami támogatásból épültek.

A Községi Tanács 1990-ig működött, amit felváltott a megválasztott önkormányzati képviselő-testület. Az azóta véghezvitt jelentősebb fejlesztések:

• Úthálózat portalanítás
• Ivóvíz hálózat építés
• Iskola építés
• Tornaterem építés
• Földgáz hálózat kiépítése
• Általános iskola bővítés
• Járda építés
• Csatornahálózat építés

Forrás: Lami István: Fejezetek Püspökhatvan múltjából, www.puspok60.hu