Nagymaros fölött, a Szent Mihály-hegy meredek, Dunára néző oldalában találjuk a Remetebarlangoknak nevezett üregcsoportot. A bejárata előtti sziklaperemről csodálatos panoráma nyílik a Dunakanyarra.
Ezek az üregek átmenetet képeznek a természetes és a mesterséges, ember vájta barlangok között. A természetes úton keletkezett kisebb barlangok mélyítését, átalakítását a római korban kezdhették el. Ekkor az üregek elé kőből rakott erődítményt is építettek.
A 12. századtól bencés szerzetesek gyakorolták itt a vallásukat, akik a magányos remeteséget előnyben részesítették a kolostori élettel szemben.
A Szent Mihály-hegyen 220-230 méter magasságban egy 10 barlangból álló csoport van, ebből az úgynevezett Sziklatemplomot szokták Remete-barlangként emlegetni. Ez mindössze 29 méter hosszú, szélessége és magassága egyaránt három méter. Itt is látszanak az emberi kéz nyomai, a főterem oldalát egyenes falúra, mennyezetét boltívesre faragták, a két oldalhajó valószínűleg teljesen mesterséges.
A barlanghoz legenda is társul. Az 1800-as években élt itt egy remete, akit a falusiak gyakran felkerestek tanácsért. Volt egy szamara, amely naponta lement a Dunához, és a hátán lévő vödrökben önállóan vitte fel a vizet, illetve a falubeliek ajándékait a szerzetesnek. A legenda szerint a szamár egyszer vízbe fulladt, és mivel a remete hiába várta, ő maga is meghalt.
A sötétbarna vulkáni kőzet (andezit, dácit és dácittufa) a helyszín eredetéről tanúskodik: a Szent Mihály-hegy a földtörténeti múltban a túlparti hegyvidékhez kapcsolódott, a Duna megjelenése előtt az itt emelkedő tűzhányó palástjának része volt. Aztán feltételezhetően egy hatalmas hegycsuszamlás bontotta meg ennek szerkezetét, és a jóval később erre forduló Duna a lassan kiemelkedő magaslatok közé fűrészelte be magát. A páratlan szépségű szoros éppen itt, a talpunk alatt a legkeskenyebb és a legmélyebb is egyben.
forrás:www.termeszetjaro.hu